« Plágiumból hatalomépítés »  - Miért kudarcra ítélt rövid- és közeptávon a vonai fordulat ?

Ez a mese nem ma kezdődött...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lelkes fiatal csapat, mely mindenre kész volt a hatalomért. És a változásért. De csak azért a változásért, ami megdönti a régit, az akadályt, mely karrierjük előtt tornyosult. A KISZ-böl kiszorultak vagy eleve, vagy mert nem tudtak ott még elég jól helyezkedni. A progressziót a liberalizmusban látták, itták Soros György szavait és zsebre tették pénzét.

Úgy tűnt számukra, az évek óta "szamizdatolós" csapat van tisztában a legprogresszívebb nyugati trendekkel, ők a legfelkészültebbek politikai-gazdasagi szempontból. Ezekhez kell tehát állni, mert egyedül kevesek vagyunk. Csak egy baj van velük : túl öregek, mellettük mi fiatalok nem rúghatunk kellőképpen, illetve kellően rövid időn belül labdába.

Nem baj, mi pótoljuk lelkesedéssel és fiatalos szervezési lendülettel azt, ami hiányzik. Nem kérdés, hogy nem SZDSZ ifjúsági szervezet, hanem teljesen új párt leszünk. A projekt meg is indult, ahogy koptak a liberalis öregek a tűzvonalban, úgy nőtt a fiatal liberálisok támogatottsága.

De egyvalamiben nagyot tévedtek, pontosabban nem tanulták meg rendesen a politológiai leckét. (Hiába, a mozgalmárkodás a tanulás és szakmaiság rovására ment már a kezdetek kezdete óta.) A liberalizmus Európában szinte mindenhol max. 5-10%-ot hoz, ez pedig kispárti jelleggel jár, mely lehet olykor a mérleg nyelve, de a főhatalom megragadásához kevés. Ráadásul nemcsak kispárti, de "béta verziós",  "kiscsoportos" is a szadesz mellett...

Kellett 2 választás mire ezt a fiúk a maguk hibájából végre megtanulták. Addig is használták a liberalizmus hátszeleként megjelenő külföldi pénzcsapokat és a fesztivál-jellegű bázisépítést, egy olyan bázisét, melyet ugyan az « öregekkel » meg kellett osztani, de viszonylag szervezhetőbb és mozgosíthatóbb volt.

Mivel a cél mindig is a hatalom megszerzése volt és nem az ideológia, maradandó, értékes projektek véghezvitele, a nemzet felemelése,  vagy a tudatos országépítés történelmi távlatokban, intelligensen felismerték, hogy ha előrébb akarnak jutni, akkor (időnként) ideológiát kell cserélni. Csupán a szavazat-maximalizálás érdekében át kell tehát fazonírozni magukat valamiféle néppárttá, hogy kilépve a kispártiságból végre hatalmi tényezök lehessenek. Bizonyítva életfelfogásuk, szakmaiságuk szilárdságát ezen út során Magyarországon egyedülálló módon a politikai-gazdasági koordinátarendszer mind a 4 szegmensét körbejárták. Proli-pragmatizmus.

Lelkiismeretük egy pillanatig sem ellenkezett. (Vagy akinek igen, mert nem tanulta meg, hogy a politikában ilyen nincs, az azonnal repült.) Első lépésként jobbos hátraarccal pillanatok alatt átkerültek középre, sőt attól időnként még « jobbrább ». Felismerték, hogy a kiábrándult jobbra húzók és a számtalan apró, leszerepelt jobboldali párt töredékszavazatai összesitve lényegében már kormányváltó erőt jelentenek.

Jól látták, hogy a jobboldali értékrenddel rendelkezö konzervatívok (legalábbis akkor még) nem rohantak mindenért haknizni az utcára, de azért az egyik legjelentősebb értékközösségüket az országban a szocializmus alatt sem tudták szétverni. Hirtelen tehát a Saulusokbol Paulusok lettek, mindezt profi marketinggel leöntve. Becsomagolták szépen és nemzeti színű pántlikával átkötve kínálták a selejtet, mellükre tányér nagyságú kokárdákat ragasztottak és viselték, mint a viccben Brezsnyev a herendi porcelánt. (Ez lett a polgári Magyarország.)

És a jobboldali (keresztény) szimpatizáns néptömegek – bizonyítva azt, hogy az emberi emlékeztet milyen rövid – ezt szépen el is hitték. Elfelejtették kik híresültek el a "Csuhások, térdre, imához!" bonmot következtében. Igaz, ehhez a « minden midegy » kiábrándultsága is kellett.

A polgári kormányzás még legalább adott a látszatra és hitt abban, hogy amennyiben a lopás mellett épülnek is (a) dolgok, és előremutató projektek indulnak meg, az elég lesz az újrázáshoz. Ekkor még a ma is álló Nemzeti Színház volt az orbanizmus jelképe, nem pedig az egy év alatt szétmálló látványpékség, a Tabán-felújítás.

Hataloméhségük kiemelkedő voltán túl mit is tudtak felmutatni? Saját egyetemi végzettségük ellenére igencsak gyér szürkeállományukat a legtöbb területen valódi, elismert szakértői bázissal leplezték, illetve egészítették ki. Ekkor még azt hitték a siker, a hatalomban maradás kulcsa a profi szakpolitikák, szakpolitikusok domesztikálása. 

Ekkor még nagyon féltek a külpolitikai elszigetelődéstől is. Ez az egyik olyan tényezö, ami miatt a radikális térfélre való nyílt betöréstől meg inkább óvakodtak. Nem ideológiai alapon, csak csupán azért, mert úgy vélték, ez hatalmuk konzerválását esetleg megzavarhatja. Ekkor tehát még komolyan vehető szakembergárdát is be tudtak vonni szatellitkörükbe (mely nemcsak kampány- és marketing-szakemberekből állt).

Ennek megfelelően 2002-őt nem tolták túl és ... vesztettek

Úgy tűnt minden elveszett, a populáris demagógia mindennél többet jelent. Felismerték helyesen - hogy csakcsupán a minden áron hatalomban való maradás szemszögéből megint irányt vétettek, túl szűk bázisra építkeztek, súlyos hibaként elfelejtkezve "ősellenségeikről" a kádári "nyuggerekről" és "panelprolikról".  Ezt is tudomásul vették, és mestereikre rálicitálva lettek demagógabbak a demagógoknál. Meg kell hagyni mesterien tették híveikké a korábban leköpött és a hátuk mögött persze még mindig kiröhögött, lenézett, a szocikból tömegesen kiábrándult embertömegeket, vagy legalábbis ezek egy jelentős részét, a sör-virsli-foci szentháromsága jegyében. 

Jobban figyeltek a külföldi mintákra is és megtanulták például a francia Sarkozytől, hogy egy csupán politikai marketingesekböl, csupán profi kommunikátorokból álló szakértői csapat is elég a győzelemhez és a hatalomban maradáshoz. (Legalábbis egy ideig). A többi pedig nem számít, profin kell kommunikálni és agyakat mosni kormányzás, valódi hosszú távú tervek és víziók megvalósítása helyett.

Folyamatosan ellenséget, mumust kell mutatni a népnek, akitől megvédjük. Legyen az migráns vagy a bohóc Gyurcsány, Orbán jelenlegi legjobb ügynöke, egy folyamatos felkiáltójel, hogyha a Fidesz nem, akkor ugyan már kik jönnek majd megint vissza. Mindez nyakonöntve a csimpánzok értelmi színvonalára hajazó konzumidióta konzultációk előre megírt válaszaival. 

A valódi szakértők és értelmiségiek pedig inkább terhesek, hiszen nem Bólogató-(Áder)-Jánosok. Az önszuggesztív, vak sikerpropaganda lendületét megtöri a józan kritika és a szakértői elemzések.

Igy ezen szak- és értelmiségbázis végül teljesen lekopott és kivillant a csupasz-szőrös fenék a kőművesdekoltázsból. A hatalom meglett, a kör pedig bezárult : Immár megint új követendő mintát kellett találni, a hatalom hosszú távú konzerválásához.

Pedig hatalmas esélyt kaptak, hogy a XX-XXI. század fordulójának új Széchenyi-ei legyenek, össznépi felhatalmazással, túláradó bizalommal, uniós pénzek eddig soha nem látott mértékű beáramlásával. De a mérce túl magasra lett téve e középszerű csapat kispistáinak, pontosabban kisviktorainak. Így erőlködés helyett inkább elszórakozták e történelmi lehetőséget stadionjaikban szotyolázgatva. Hiába, Viktorból nem lesz szalonna...

Közben új kabalafigura után néztek. Az új minta a régi lett, mert már nem maradt mit előhúzni a cilinderből, a Kádár rendszer hosszú időszaka. Nem mondhatni, hogy nem tanulnának a fiúk. Vagy csak kifogyhatatlan a tinta a fénymásolójukban. A hosszú távú sikeres berendezkedés a rezsicsökkentés és migráncsozás populista igéretei, vagy éppen a folyamatos harci helyzet (v.ö. a « helyzet fokozódik ») megteremtése által.

Szerencséjükre közben a Nyugat is kellőképpen blamálta magát ahhoz, hogy ne csak számukra, populista szlogenjeik szintjén, hanem a szakemberek előtt is teljesen komolytalan legyen. Meg kell hagyni, ennek egybemosására is profin rájátszottak, rájátszanak súlyos féligazságaikkal, amik még mindig többek, mint egyes témákban a Nyugat teljes hazugságai.

Immár nem az lett a kérdés, hogy mi a jó vagy rossz megoldás, a polkorrekt és a nem polkorrekt megoldás (melyben aztán jól el lehet itélni a nemzeti radikálist), hanem, hogy van-e egyáltalán valamilyen megoldási ötlet vagy semmilyen megoldási ötlet sincs.

A semmittevésnél pedig leggyakrabban még a legrosszabb megoldási verzió is jobb. Igy kovácsoltak szintén mesterien politikai tőkét azzal a Nyugattal szemben, amellyel szemben a legkisebb skrupulusaik is elmúltak. Bizonyiték a radikális térfél immár gátlások nélküli használata, mely egyben egy bizonyos új titán álmainak is gátat szabni hivatott…

Volt ugyanis a fenti átalakulási folyamatban egy elvetélt kisérlet is, volt egy olyan vízió, hogy alulról szerveződő polgári körök (felülről sugalmazott) létrehozásával - a paradoxon ellenére - kiépülhet egyfajta józan, öntevékeny és önképző civil társadalom, mely nem hagyja magát úgymond átverni, hanem majd « felelősségteljes döntésként » szavaz rájuk, hiszen olyan nagy a kontraszt a « volt komcsi » és a « leszerepelt libsi » gárda között.

A gond csak az lett, hogy a 10 millió bolgárgyörgy országa szabadult rájuk a szakemberek helyett, akik szép csenbden elhúztak külföldre. Előbbieknek pedig tesco-gazdaságos konzultáció kell a kosarába, nem pedig subler a kezébe.

Álljunk az új élére, ha már megakadályozni nem tudjuk. 

Csak éppen időközben kiderült, hogy az ellenzék átal kreatívan Polgári Öntevékeny Csoportoknak (P.Ö.CS.) keresztelt valamik a hatalmi törekvések gátjai, mert az egészséges rotációt erősitenék. Ez pedig a régiek kikopásának komoly veszélyét hordozta magával, arra nézve, hogy ismét a legfőbb hiúsági célként kitűzött hatalomba visszakerüljenek. (Nekem kell mindenről döntenem, csak olyanok vehetnek körül akik ajnározzák a döntéseimet, 1984 világában élve kizárom a valóságot : Patologikus.) 

Ákoskám, hol alszol ilyenkor mégis, bankkártyád bedarált, betakar? Meg kell hagyni, azért értelmesebb művészkéik, okoskáik is érzik ám az átható pukiszagot, csak diszkréten félrenéznek...

Saját maguk józanabbjait (Pokorni, Navrasics) is kirotálták és hogy teljes legyen a kép lecserélték az új generációk hülyéire (Szijjártó) vagy hazugjaira (Lézerjani, Rezsiszilárd). Hamar kiderült, nem józan gondolkodásra és kritikára, hanem náci-erősségű pártszervezetre van szükség a hatalomban maradáshoz : itt a kelet-európai, balkáni baksisok térségében ez kell.

---

Mindeközben a polgári körök létrehozásánál egy « ifjú titán » is szerepet vállalt, remélve, hogy a körök majd a politikai rekrutációt is elősegitik. De hamar tapasztalnia kellett, hogy neki még igencsak sokat kéne várni a sorban a szamárlétrázásnál.

De a célja ugyanaz : a hatalom. Mindenáron. Mármint a legfőbb hatalom. Neki nem elég a csapatban kussolni vagy hülyeségeket beszélni "örök" Nr. 2. - Nr. 3. szerepben. Ő nem akarta Lézerjaniként kiosztani az észt, hüppögve műfelháborodni, értetlenkedni majd elhatárolódni attól a palacsinától, amibe pedig előzőleg saját maga töltötte bele a ganét. Sem Kósa-playboyként kupakozni ki tudja milyen szert szívva.

Hogyan lásson hozzá ?

A példa adott az exnagyvezér által. De most a libsi oldal már nem jöhet szoba. Hol van tehát rés a rendszerben, nem kellően integrált, de mozgósítható, lelkes politikai erő ? Titánunk csillogó tekintettel ezt a radikális oldalon találta meg és kezdte meg a munkát.

Meg kell hagyni, keményen dolgozott, a radikális párt szépen fel is futott, elérte a kispártiság határait. A példa megint adott volt, ezután kell következnie ugyanis a köpönyegforgató nagyjelenetnek. Mi sem világosabb : A kispártot « rá kell tolni » a néppártosodás útján a széles néprétegekre. Nem lesz itt baj, mert ez már bejött egyszer a Viktornak. 

A bökkenö épp csak ez, hogy egyszer már ellőtték ezt a poént. (Nem baj, az emlékezet rövid, láthattuk). Csak éppen az ellenfelek mások : megmaradtak a balfék exkomcsik és az ultralibsik, de ott van az ezek vállán felkapaszkodott kádárosodó néppárt is, mely a félelemkeltés eszközeként még ráadásul a radikális eszköztár egy részét is lenyúlja.

Más baj is van. Nincs meg a kellően elszánt és kiépitett « élcsapat » mely az egészet mozgatná. Karton-Castrónknál (© Bödöcs) is egy a vezér, de ott az erős, célratörő (és gátlástalan) csapat mögötte, amely tudja, hogy mi az irány – itt viszont lényegében egy személy van csak, aki tudja mit akar és nem egy csapat.

Az utcai-mozgalmi jelleg is jóval erősebbre sikeredett, mint a libsiknél. De itt ez most hátrány : míg ott eszköz volt csak, addig a radikalizmusban ez az alap, amire minden épül. Akkor most kukázható, vagy nem?

Most erről a « mozgalmi radikalizmusról » bizonygatja az egyszem elnök, hogy sorry, lejárt a szavatossága. A csapata pedig nem közös célakarásból, hanem önsorsrontó önféltésböl van vele. Vakon kell előre menni, különben minden eddigi eredmény is elvész… hogy meddig, nem tudjuk, de valószínűleg a betonfalig.

Kérdés, akar-e a mozgalom legitimáló értelmiségi hátteret, vagy ezt a fázist meg akarják spórolni, mert a követett minta szerint ezek később úgyis terhesek lesznek. Ezektől később úgyis meg lehet szabadulni, mikor már vakon követ minket a nép. Mert ezek hiánya a Jobbik körül igencsak szembetűnő.

Egy valódi, racionálisan gondolkodó és cselekvő szakembert az általában erősen emocionális töltetű radikális megoldások, a politikai radikalizmus mindig is taszít, még akkor is, ha a szándékok szerint az csak a múltból ittmaradó buké a tisztító vízben alámerült és « megkeresztelt » új tagság körül.

A « levadászhatók köre » pedig valószínűleg levonta a konzekvenciát, mennyire volt jó ötlet a Paulus Nr. 1-el együttműködni és ezt mennyire nem éri meg megismételni Paulus Nr. 2-vel. Bár mivel értelmiségiekről van szó, van az a pénz… 

Másrészt mindez a bűvészmutatvány már copyrightos, az a bizonyos Saulus Nr. 1 eljátszotta, sőt, saját rossz példáján keresztül még illusztrálja is, hogy hova vezet ez az út. Így nehéz eladni a bulit védjegy nélkül, az újdonság ereje nélkül.

Ráadásul a média, internet most sokkal erősebb, mint a `90-es években volt, igy a « trónharc » minden egyes eleme meg lett szellőzetve és ki lett tálalva, már akkor jelentős népszerűségvesztést okozva az alapmagban.

Ez önmagában még nem lenne végzetes, de a bizonytalanokat miért terelné be az új néppártba ? Ők csak azt látják : ezek a legjobb esetben is ugyanazok…

A fentiek ellenére a politika olyan erőtér, játék, melyben az időfaktor igen is jelentős tényező és számukra szerencsés konstellációkban képes hatalmora juttatni akár korábbi bukott politikusokat is, igy nem mondható, hogy eleve minden veszve lenne. A címben ezért nem szerepel a « hosszú táv », megadva a pártvezérnek az esélyt, hogy vesztes meccs után is feláll a padlóról. 

De ehhez nem lemásolt megoldások, hanem eredeti ötletek kellenének. Bár néha elég a legkisebbik rossznak látszani - ha csak a hatalom megragadása a cél. Néha...